Remegve várok...vártam...

Most én egy olyan leszek, hogy leírom a szerelmi életemet vagy inkább a fiúkkal töltött életemet (ez jobban hangzik)

gondol , gondol , számol, gondol , miért ne?

aztán msn, sms, és találkozunk, zavarban van (nem én, ő) , beszélek, ő válaszol, beszélek még , és nevet is rajta, aztán ő is mond, és én nevetek, Aztán csak néz, én gondokodom, 1 ..2.. 3 másodperc és ráhajtom a  fejem, jó illata van és akkor az jót jelent és ő csak néz 1.. 2 másodperc és odahajol, megcsókol, pár máspdperc, átölelem, aztán megsimogatja az arcom és azt mondja, hogy milyen jó, hogy eljöttem, aztán egyre közelebb kerül. Aztán azt is mondja, hogy miylen jól esik a  fény az arcomra. Már késő van és nem megyek haza , emrt késő . és?? mintha vihar lenne kint??!! vagy nem? csak gondolom, de nem , emrt ő is hallja. már tuti eltelt 1 óra , megy a tv, megint ugyanaz. Újra kell számolni, érzem, hogy ugy jó. Ugy jó most, ahogy van. Kényelmes az ágy. És már egyre kényelmesebb. És akkor eszembejutott. Gondoltban kinyit, kattint, leír, hogy nem tud felejteni. De nem teszi, mert biztos mást szeret. Helyette marad és ott van és nem törődik azzal. És ez itt aranyos. Tejszínhab, édes és kicsit ragadok tőle. És megölel és lassan elalszik. és jaj még a tv megy és fázom és nincs ruha , hol van? eltünt. nem tünt. felnéz és átmegyünk oda, ahol macik a falon. és már becsuk, jó, mert nem egyedül alszik el.  

Másnap éjjel csörög, én felkelek , elmászok a fotelig, a telefonig és látom, hogy vki képett küldött. de még nem látom, hogy mit és alatta van szöveg. Még félig alszom. Nemis tudom, hogy ez sms hang , csak azt, hogy vmire felkeltem. Az első mondat hasbavág. "Szia szép Diám" A többire már nemis bírok figyelni. Tuti alszom még. nem lehet, hogy írt..A kép , megjelenik. Ő van rajta. Ez nem lehet. És átkapcsol az agyam. nyitott szemmel elképzelem, hogy a kép élő, és lassan az ujjammal érzem a karját és a mellkasa forró és a szemembe néz és még mindig kék. Aztám becsukódik az álom és érzem a tenyeremben a rideg telefont. Továbbolvasom. "küldök képet, hogy gondolj rám". Uristen pedig ahhoz nem kell sem kép sem egy hang, sem egy sor, hogy gondoljak. de ezt ő nem tudja. Aztán leírom , hogy ne akarja, hogy többet gondoljak rá, mert az már nem lenne normális. És tényleg. Tuti azt hiszi, hogy csak ugy mondom. Pedig nem. Aztán újraír és újra és éjjel van, és talán ő is azt gondolja, amit én. És legalább egy képet küldjek, kéri. De egy kép, az nem lehet valós. Lehet, hogy ez az egész egy árny? De én emlékszem, hogy volt. Már nagyon erősen gondolok, hogy miylen volt. Azzal nincs is baj, de mi is volt? És tudok minden részletet, de mintha nemis itt lettem volna. Nem éreztem át annyira, mint amennyire kellett volna,vagyis  1000szer jobban a lehetségesnél. Nem értem. Látni akarom.

Hát így születnek a mániákusok.