Remegve várok...vártam...

20óra 08 van, a citromos ízű tea gőzölög az asztalon (pedig teleraktam jéggel), hallok valami duruzsolást a szomszédból és még mindig a digitális szakadék résznél tartok. Ennyi. Éljen a nyár, meg az új rúzs.

Ha egyszer lesz esküvőm mégiscsak ezt a dalt kérem oda. http://www.youtube.com/watch?v=7z2vEwF0f2s Már ha egyszer lesz és igazán szeretném is. Csak akkor. És tudom, hogy fura, mert ez egy szintén esküvőn volt egy bugyuta-szerű filmben, de akkor is tetszik. 

Olyan ez a blogírás, mintha valami üres árnyképnek írnék. Magyarul senkinek. Másrészről pedig végülis magamnak írom, mert egyszer talán tanulságos lesz visszaolvasni, és mivel kézzel írás közben valahogy rendszeresen eltűnik az íráskésztetés, így marad ez. Kár, hogy…

Mikor mindenféle dolog lefoglalja az agyam, sok apróság is, akkor úgy eltelnek a napok. Aztán egyszer csak belém hasít, hogy itt hagyott, nincs többet, és még a mai napig nem bírom felfogni. Bridget Jones mondta, hogy nem akarja, hogy egyedül haljon meg és farkaskutyák tépjék szét…

Péntek van, tizenharmadika, július és én valamiért most mégis naagy hóra vágyom, olyan ropogósra, hóangyalkára és egy szép piros télikabátra masnival.  És sajnos túró rudi függő-féle vagyok. 

Annyira fura, hogy annyira el tudok csodálkozni az emberek hülyeségén. Nemis értem, hogy hogy van ez. Azt hiszem azért van az, hogy nemis szivesen beszélek senkivel, mert csak idiótaságokat beszél mindenki és értetlenkedik. De legalább tudom, hogy hányadán állunk. Nem kérek…

-Nem tudom, hogy hogy van ez. Lesz egyszer egy végső vége? vagy sosem lesz? És emiatt folyton újra és újra gödörbe kerülök? Nem tudom. Jó lenne azt hinni, hogy csak előre visznek a dolgok. Jó lenne azt hinni, hogy jön valami jobb. Valami kevésbé sötét, kevésbé magányos,…