Volt egyszer egy olyan, hogy annyira sírtam, hogy nem érdekelt az sem, hogy kb ezren vannak körülöttem és féltem, hogy éjszaka lesz és sötét, és akkor jönnek a gondolatok. És volt oylan is, mikor nagyon idegesítő voltam, de nem szándékosan. És volt, hogy idegesítő voltam, de szándékosan. Ma eddig remélem egyiksem voltam, és van egy picike réteses hely a Műszaki felé és nagyon tetszik, mert pici , jórózsaszínmintás a fal és olyan, mintha kicsit régies lenne. Persze az egész 2 asztalból áll csak.
Az igazság meg az, hogy nagyon sokmindenkit szeretek. De úgy nagyon, úgy igazán. Főleg pár embert. Kicsit, mint egy túlnőtt fa, úgy érzem magam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.