és már napok óta hallgatok egy számot, live verzióban meg gyorsítottban meg klippel, és tuti nem hiába az a címe, hogy open your eyes. Igyekszem én is kinyitni, de néha olyan jó, ha csak be van csukva és én képzelem el, hogy mi van és hozzáképzelek valami apróságot még a valósághoz. Úgyajó.
Picit azért még gondolkodom magamban, de tudom is meg érzem is, hogy így a jó. A karmámra meg vigyázni kell.
Kiderült az is, hogy van még egy oylan piros picivirágos tányérunk, amit még apu vett anyunak és abból ettünk, mikor kicsik voltunk, csak anyu eltörögette őket véletlen. Ez az egy maradt. Ha pedig ez sem lenne meg, akkor már csak emlékezni tudnánk rá, ahogy a régi lakásunkra is, ahol még teljesen négyen voltunk. Egy család. Egészségesen. Viszont anyuék biztos jól csináltak valamit, mert már nem vagyunk együtt, mégis úgy érzem, hogy egy egész családban vagyok és abból is jöttem, abban nőttem fel, és ott tanultam meg, hogy 'ne üsd Krisztiánt, mert a végén még visszaadja!'
Mert biztos miattuk is érzem, hogy olyan boldog tudok lenni, nem is tudom, hogy miért, mert úgy neveltek, hogy erre képes legyek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.