ez a hülye számítógép folyamatosan az időmérő beállításával jön nekem, mikor esküszöm, hogy egy olyasfajta gombot sem nyomtam meg. Kb negyed óra múlva karácsony lesz, de már nincs nálunk zserbóillat. Legalább 2 dolgot kéne most csinálnom. Vagy aludni vagy tanulni, de nem csinálom egyiket sem, ehelyett most mindenféle gondolatok vannak a fejemben. Leginkább az, hogy én valóban kezdek szerelmes lenni a koliszoba ablakpárkányába, mert van valami kisugárzása, amire mindig emlékezni fogok, talán akkoris, mikor az igazi eseményekre már nem.
Azt mondta, hogy ő nem aludt. Erre persze visszakérdeztem, hogy akkor mit csinált, merthát éjszaka volt és én bizony fázva aludtam. Azt válaszolta, hogy figylete, ahogy alszom és jó volt hallani, ahogy lélegzem és olyan volt, mintha néha mosolyogtam volna. Még nem volt egy fiú sem, aki fent lett volna és nézte volna, ahogy alszom iylen hosszú időn keresztül. Nem zavar az sem, ha Diácskának szólít, pedig azt kevés embertől érzem őszintének, mert azok hívnak engem így, akik tényleg szeretnek. Anyu meg apu meg Krisztián meg néha Pí hívott. De tőle szép és nem sekélyes és az is eszembe jut a Diácska névről, mikor egy más fiúval mentünk a Kertészetire és a zöld kabát volt rajtam, szokás szerint hablatyoltam vmit és átölelt és beszéltem meg beszéltem, hogy miylen aranyos, hogy Krisz kicsi korom óta Diácskának hív. Erre azt mondta, hogy most úgy megcsókolna. Fák voltak melletünk és nem volt hideg sem és puha volt az arca mikor hozzámért, de ezt már csak én tudom, mert ő nem emlékszik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.