Drága Anyuci!
Nem tudom, hogy ahol éppen Te vagy, ott szoktak-e blogot olvasni, de nem bírom ki, hogy ne "beszéljek" Veled. Nincs olyan szó, ami eléggé kifejezné azt a hiányt és fájdalmat, amit az okozott, hogy elmentél tőlünk. Gyakorlatilag kettétörte az életem. Nem akarom, hogy lelkiismertfurdalásod legyen emiatt, de ezt muszáj elmondanom. Néha tiszta idióta vagyok és azt mondogatom, hogy gyere vissza, mert annyira, de annyira nehéz nélküled élni. Próbálom mindennap öszeszedni magam és apróságoknak örülni, hátha az eltereli a figyelmem, bár nagyon sokszor azt érzem, hogy senki sem ért meg igazán. Csak Krisztián vagy keresztanyuék talán. Vettem a fürdőszobába szekrényeket, Neked is tetszene. És iszom a búzafüvet, hogy ne legyen bajom, majd Krisztiánék is isszák meg ők szoktak venni vörösáfonyalevet is. Igazából azon gondolkodom már napok óta, hogy az fáj nekem talán a legjobban, hogy nem tudtam Neked viszonozni azt a sok mindent, amit értem tettél. Ez rettenetesen bánt. Ne haragudj érte!
ui.: Remélem Apu jól van! Vigyázzatok Egymásra!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.