Mikor kicsi voltam, sokat sírtam. Az leginkább hiszti volt azt hiszem. Mikor kicsit nagyobb lettem, akkor veszekedtem és utána elvonulva sírtam leginkább, mikor megbántottak, vagy úgy éreztem, hogy igazságtalanság történik. És most, hogy az életünk legnagyobb igazságtalanságát érzem, nem bírok sírni. Csakúgy vagyok és csodában reménykedem és abban amit a nagymamám mondott, hogyha valaki nagy terhet kap a sorstól, akkor az Isten ad hozzá erőt is. Ámen
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.