Se tanulni nem tudok, se mást. Csak végeláthatatlan kétségbeesést és tanácstalanságot látok és még a telefonom is ellenem van, mivel nem tudok telefonálni vele. Tegnap a bortól legalább elaludtam és addig sem kellett nyüglődni, de ma nem ihatok, mert úgy végképp nem tudok tanulni.
Igazság szerint ennek a blognak sem látom értelmét, mivel gyakorlatilag nem olvassa már senki.
A tegnapi bejegyzésem elveszett, talán nemis baj...
Már délután 4kor alkoholt iszom, mert muszáj és mikor ma a hideg esős szél belevágott az arcomba, akkor arra gondoltam, hogy elegem van mindenből és talán elrontottam...
Mai számvetés (eddig):
Kimondhatatlan mennyiségű elsírt zsepkendő, 2 teljesen kisírt szem, és 2 megszakadt szív
Hihetetlen, hogy mennyi fölösleges cucc van nálam a szekrényekbe és mennyire nem tudom, hogy mit hova tegyek. Amellett pedig olyan jó ötletnek tűnt csak almát enni karácsony előtt, de azt hiszem ez kicsit nehéz.
Kaptam pár napja egy nagyon szép mozaikos mintás, szűrős, manós tetejű bögrét, amit tesóm talált meg nekem a nagyon zsúfolt szerencsesütis boltban. Az viszont csak most derült ki, miután főztem most benne teát, hogy kattog, de ilyen szép kattogása van, ami majdnem olyan, mintha csillingelnének. Szóval varázsbögre. Az én varázsmanós bögrém :)
Azt álmodtam pár napja, hogy egy nagy házba megyek be, aztán kinyitok egy bejárati ajtót, ami úgy néz ki, mint a mi régi lakásunk ajtaja. Onnan pedig be lehet látni, hogy egy hatalmas szobában sok ember van, nevetgélnek, eszegetnek és hívnak be, hogy menjek oda hozzájuk. Csak valahogy álmomban ez úgy volt, hogy nem tudtam bemenni az ajtón, pedig messziről nem is láttam, hogy van ott ajtó. Voltak akik segíteni akartak bejönni de valahogy sehogysem siekrült. Szomorú voltam álmomban. Főleg azért, mert úgy tűnt, hogy ott jól érzik magukat, és mert ott volt anyu is és apu is és én nagyon nagyon szerettem volna odamenni hozzájuk. Végül nem tudtam és anyu higgadtan csak annyit mondott, hogy "menj inkább vissza Diácska!".
Ott volt a szobában a két nagymamám,nagypapáim, anyuék, több régi szomszéd, akik már évekkel ezelőtt meghaltak. De én nem mehettem be hozzájuk.
Újra ketten vagyunk. Elég fura érzés már most is. Nemis tudom mér, valószínüleg ilyenkor tudatosul bennem, hogy az egykori otthonom átjáróház lett. Gyűlölöm.
Ég a gyomrom és a szemem, aludni nem tudok, csak hajnaltól. Ma reggel meg mikor hallottam, hogy vki a konyhában van, aztán hajat szárít, akkor 3éves módjára el kezdtem reménykedni, hogy anyu az. Aztán félálomban rájöttem, hogy ő nem lehet. Most pedig ordítani szeretnék és nemis érdekel már semmi. Álmomban mindig sírok, és arra ébredek, hogy folyik a könny az arcomon.Ez állítólag azt jelenti, hogy ébren nem sírok eleget. Nem tudom mennyit kéne sírni, de attól nem változik meg semmi. Hacsak vki nem tud csodát tenni, akkor nem látom a kiutat.
A ramen jó, a zöld tea jó, a forralt bor jó. Egy baj volt, hogy kb egyidőben ettem ittam őket és alig tudtam hazajönni annyira kellett pisilnem. Előtte meg rájöttem, hogy mennyire nagyon szeretek sétálni a város szép részén, meg a hidakon.
A skorpió hónapnak van vége, jobbnak is tűnik minden. Ma kedvesek voltak velem midnenhol és sosem örültem még ennyire 5 Ft-nak, mert pont annyi kellett egy topjoyhoz, ami meg kellett nekem mindenképp, mert volt benne üzenet. Arról nemis beszélve, hogy az új szappanom eszméletlnül illatos zabpelyhez, narancsos, krémes. Lehet, hogy inkább megeszem...
Már van karácsonyi vásár, ahol jó illat van, kürtöskalács meg csomó illatos mindenféle, ugyhogy kell szereznem egy adventi koszorút. Különben nemcsak a karácsonyt várom, hanem hogy palacsintázhassak. Aztis :)
Ma mikor felkeltem nagyon érdekes volt. Annyira szédültem, hogy mikor csörgött a telefon nem tudtam érte elmenni az asztalig. Vajon mér? :O
Ráadásul eltörtem egy bögrét aminek helye volt a körforgásban.
Most legjobban azt szeretném, hogy leüljek valahova, egy út szélére és egy hétig csak sírjak.
Merthát nagyon jól emlékszem a 22. születésnapomra, arra is, hogy már előtte héten feszült voltam, mindig így van.
Idén megállapítottam, hogy
Továbbá megállapítom, hogy kaptam kb 3000Ft-os ajakbalzsamot(tejóóisten) meg még egy annál is drágább sampont.. Köszönet érte és persze a többi ajándékért is! (mosolygófej)
Mikor megtaláltam a telefont, amiről már réges régen azt hittem, hogy valahol a metrón elvesztettem, nagyon régóta először örömömben majdnem sírtam. Merthát az emlékeim egy jó nagy része benne van és anyuról az egyetlen videóm. Csak pár másodperc és azt mondja benne, hogyha felveszem őt, akkor megver. De hallatszik a hangja és ez fontos, mert ennyi maradt..
Sírni szeretnék, de nem jó ötlet, mert akkor holnap teljesen be lesz dagadva a szemem. Persze álmomban szinte mindig sírok és olyankor meg az a rossz, hogy úgy ébredek fel, hogy nem kapok levegőt.
Ez az október ez olyan, hogy egy csomó embernek van születésnapja, köztük nekem is, meg apunak is lenne és a nagymamámnak ma lenne. Azt viszont még nem tudtam eldönteni, hogy ilyenkor is kell-e ünnepelni. De azt hiszem kell. Mert ha nem születtek volna meg, akkor nem lehetnék én sem, és az, hogy mostmár fizikailag nincsenek, az nem azt jelenti, hogy nem is voltak és nem voltak fontosak. Ezért meggyújtottam egy pici vaníliás gyeryát. Aztán meg ahogy ma járkáltam a városban, kért tőlem egy hajléktalan pénzt, és őt valahogy megsajnáltam (pedig nem szoktam adni), de rájöttem, hogy egy forint sincs nálam, csak pár szerencsesüti, ezért adtam neki szerencsesütit, amit nagyon nem értett, főleg, hogy angolul meg németül van benne az üzenet. Próbáltam neki magyarázni, hogy ez majd jólesz neki, meg a süti részt meg lehet enni. Aztán talán meg is értette, mert kicsit mosolygott és azt mondta, h majd a barátja lefordítja neki, mert az tud angolul.
Mióta anyu már nincs velem, talán az egyik legszomorúbb, a vasárnap. Soha többé nem ébredek a vasárnapi ebéd illatára, és nem hívhatom fel, hogy anyu, átmegyek hozzád enni. Nem kérdezhetem meg, hogy hogyan kell főzni vmit. Mert csomó dolgot nem is tanultam meg tőle.
Nem is tudják, akiknek van anyjuk, hogy milyen szerencsések.
A legjobb születésnapom azt hiszem a 21. volt. Akkor minden kívánságom teljesült, amit kívántam. Még aznap. Utána meg minden szinte egyre jobb lett. És az tart életben, hogy biztos, hogy lesz megint újra jó. Újra lesz minden, amitől olyan jó "volt" fiatalnak lenni. Azt hiszem lesz. Remélem. És remélem egyszer elmúlik ez a nagyon magányos érzés is.
Most pedig mindennap sírunk utána, és már nem tudok rajta segíteni. Csak az a sok hiábavaló dolog van.
És azon tűnődöm, hogyha ő lenne, akkor is ilyen magányosnak érezném-e magam. Nem tudom eldönteni.
Van az a rettenetes érzés, ami most életemben először kelt életre, de már kicsi koromban is rettegtem tőle. Merthát olyan 3-4 éves lehettem, mikor sok-sok éjszaka azért nem tudtam aludni, mert féltem, hogy egyszer majd egyedül maradok, és csakúgy keringek. Most pedig tényleg keringek, vagy talán vergődöm. Mintha körülöttem csak sötétség lenne kis csillagokkal, bolygókkal, de emberek sehol. Sehol sincsenek olyanok, akik megértenének. Miért van ez? Miért van az, hogyha vki megkérdezi, hogy mi van velem, akkor csak azt tudom mondani, hogy semmi. MIért nem találom a helyem és miért fáj annyira egyedül?
Drága Anyuci!
Nem tudom, hogy ahol éppen Te vagy, ott szoktak-e blogot olvasni, de nem bírom ki, hogy ne "beszéljek" Veled. Nincs olyan szó, ami eléggé kifejezné azt a hiányt és fájdalmat, amit az okozott, hogy elmentél tőlünk. Gyakorlatilag kettétörte az életem. Nem akarom, hogy lelkiismertfurdalásod legyen emiatt, de ezt muszáj elmondanom. Néha tiszta idióta vagyok és azt mondogatom, hogy gyere vissza, mert annyira, de annyira nehéz nélküled élni. Próbálom mindennap öszeszedni magam és apróságoknak örülni, hátha az eltereli a figyelmem, bár nagyon sokszor azt érzem, hogy senki sem ért meg igazán. Csak Krisztián vagy keresztanyuék talán. Vettem a fürdőszobába szekrényeket, Neked is tetszene. És iszom a búzafüvet, hogy ne legyen bajom, majd Krisztiánék is isszák meg ők szoktak venni vörösáfonyalevet is. Igazából azon gondolkodom már napok óta, hogy az fáj nekem talán a legjobban, hogy nem tudtam Neked viszonozni azt a sok mindent, amit értem tettél. Ez rettenetesen bánt. Ne haragudj érte!
ui.: Remélem Apu jól van! Vigyázzatok Egymásra!
